Master Card VISA
      

GAÁL PÉTER BESZÁMOLÓ 2014.06.28-29.

Mint ahogy előző írásomban említettem elkészítettem az első L&R alapmixekre épülő golyókat. Három féle mixet használtam, természetesen kiegészítve a nálam már jól bevált kiegészítőkkel. Elsőnek egy L&R CREAM mixből  csoki-chilli ízesítésű bojlit készítettem. Ezt a csalit már saját alapmixemből elkészítettem párszor, de úgy döntöttem, hogy ezúttal a kész mixre hagyatkozom.    Készítettem még L&R FISH mixből egy erősen halas jellegű csalit squid – blueberry ízesítéssel, illetve egy L&R FOUR SEASON mixből tonhal ízesítésű bojlit. Mindkét csali esetében L&R aromákat használtam. Az alapmixekből minden esetben egy nagyon jól gyúrható, formázható és görgethető tésztát kaptam.  Az elkészült golyókat már csak ki kellett próbálni valahol. Erre mi sem lett volna legjobb lehetőség, mint a lakhelyemhez közel eső, még bányászat alatt álló Ölbő határában elterülő kavicsbánya tó. A kitermelést a 90-es évek végén kezdték meg a területen. Mára közel 20 hektárra bővült, a végleges mérete közel 30 hektáros lesz. Halakat már a 2000-es évek elején kezdtek bele telepíteni, amik a következő években már le is ívtak. Főleg ponty, kárász található a tóban, de amur is van igaz nem nagy számban, de annál nagyobb példányok. A tó közvetlen szomszédságában található a mára már nagy látogatottságnak örvendő 10 hektáros napijegyes tó , ami a 2000-es évek közepén nyitotta meg kapuit www.olboihorgaszto.hu.  A haltelepítések alkalmával a tógazda pár nagyobb példányt mindig telepített a bányatóba is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy „igazi bojlis” vizet alakítson ki. Szóval ezek a példányok reményeink szerint már bőven átlépték a tíz kilós súlyhatárt, sőt megkockáztatom, pár húsz kiló közeli ponty is úszkál a tóban.

Mivel horgászatunkat csak hétvégére 48 órára tudtuk megoldani ezért megkértem a tó tulajdonosát, hogy hét elején radarozhassunk, illetve a hétköznapokon esténként etethessünk. A horgászatra ezúttal is Tomi barátom tartott velem. Hétfőn kora este már a vízen is voltunk. A meder változatos képet mutat, megtalálható iszapos mélyebb (4-5m) részektől egészen a másfél méteresre törő agyagos kavicspúpoktól kezdve minden. Három hely megjelölését terveztük. Így is tettük. Az első bójánk egy kis sziget mellé került viszonylag a tó közepén horgászhelyünktől  mintegy 130-140m-re.  A második bójánk egy másfél méteres púpra került a parttól mintegy 70-80 méterre, minek az északi illetve a déli oldalát etettük, arra gondolván, hogy a hétvégén fújó szél irányának megfelelően tudjuk horgászni a megfelelő oldalt.  A törés mindkét oldalon viszonylag meredek volt és 3 méter mélységben ért véget. Itt az aljzatot az agyag fölött mintegy öt centis iszap borította. A harmadik bójánk Tomi barátom kedvenc helyére került egy közel két méteres kavicspúpra, ami nem több 4-5 m2-nél, amit minden oldalról körülvesz egy 3 – 3,5m mély iszapos meder.  Tehát a bóják elhelyezése után megkezdtük az alapozó etetést, ami a hétfői és a keddi napon nagy mennyiségű magkeverékből és viszonylag kevés 20-30 szem bojliból állt bójánként. Természetesen bójánként más-más bojlival. A szerdai illetve a csütörtöki napon már csak bojlival etettünk bójánként egy-egy kilóval. A sziget mellé a FOUR SEASON mixből készített, a második bójára pedig a FISH mixből készített squid&blueberry golyók kerültek. Tomi a CREAM mixből készített csoki-chilli kompozíciót választotta. Később kiderült mennyire jól!   Minden esetben a csalik vonzóbbá tételére L&R boostereket használtunk. Az etetni szánt golyókat már előtte nap ”kezeltük” a megfelelő locsolókkal.

Munkahelyi elfoglaltságunk miatt csak késő délután értünk ki a tóra. Hamar el is helyeztük a csalikat az adott helyeken. Természetesen minden bója mellé az egész héten etetett csali került. Egy szem 20mm es minden horog mellett. Nem kellett sokáig várni az első kapásra a sziget mellől a behúzás után mintegy fél órával már volt is jelentkező. Egy nyolc kiló körüli nyurgát szákolhattam. Majd az újrahúzás után ismét ugyanaz a forgatókönyv. Fogtam sorban a szebbnél szebb érintetlen halakat, akik első csatájukat vívva igencsak nehezen adták magukat. Gyönyörű, egészséges példány egytől egyig. A közelebbi bójámon elhelyezett csali sem maradt érintetlen onnét is érkeztek a halak, de a sziget melletti etetés működött igazán.

  

Lassan besötétedett. Valamit ki kellett találnom, hogy az etetésen tartózkodó halak közül a nagyobbakat ki tudjam szelektálni. Persze az ember örül, ha fogja a halat szüntelenül, de fárasztó is egy idő után csónakkal behordani, nem is beszélve arról, hogy az akkumulátorok sem tartanak örökké. A four season bojli nagyon ízlett a halaknak. A behordás után negyed óra-húsz perc elteltével mindig volt jelentkező. Próbáltam két szem 20-as illetve 24-es bojlival csalizni. Valamelyest ritkultak is a kapások, de nem sikerült 10 kiló fölé kerülnöm. Az etetést sem vittem túlzásba, a horog mellé PVA hálóba 4-5 szem bojlit raktam, illetve pár szem golyót szórtam köré. Eközben Tomi barátomnak két gyönyörű kárászon illetve pár 5-6 kiló körüli potykán kívül nem volt érdeklődője. Egészen a késő esti órákig. Ekkor sikerült egy 10.50kg-os gyönyörű tövest szákolnia.  A halat bezsákoltuk a reggeli fotózásig.

                       

Éjfél után a kapások ritkultak, majd úgy tűnt a halak is nyugovóra tértek.  Már éppen virradni kezdett, mikor Tomi lihegő hangon beszólt a sátramba: Gyere, ezt nézd meg! A pontybölcsőben egy gyönyörű pikkelyes feküdt, szinte ájultan. Teljesen elkészült az erejével csakúgy, mint Tomi barátom. Szintén L&R CREAM MIX csoki-chilli volt a nyerő csali.

                 

Reggel fotózáskor meglátogatott bennünket a tó tulajdonosa, aki látva örömünket gratulált a fogásokhoz. Elsősorban neki, és lányának Bettinek köszönhető, hiszen az ő áldozatos munkájuk, elhivatottságuk nélkül nem jöhetett (jöhetne) létre ez a csodálatos tó.

Hazaindulásunkat vasárnap délutánra terveztük. Lassan nekiálltunk a táborunk bontásának, de lassan haladtunk mivel a halak nem hagytak időt nekünk. Már-már a peca végéhez közeledtünk, mikor úgy döntöttem nem húzok be többször a sziget mellé, hanem mindkét botom a közelebbi bójára dobom, ami eddig a legkevesebb halat adta. Tomi barátom „unszolására” csoki-chillivel csaliztam. Mivel viszonylag közel (~70m) volt a megjelölt hely, ezért nagy pontossággal tudtam dobni mindkét törés alját. A csali mellé most is négy szem egész bojlit tettem PVA hálóba. Pakolás közben szép egyenletes húzásra lettem figyelmes. A kontakt felvétele után már éreztem ez nem egy 5-6 kilós potyesz lesz. Pillanatok alatt lehúzott 50-60m zsinóromat. Már-már azon gondolkodtam csónakkal utána megyek, de sikerült megállítanom illetve visszafordítanom. Nagy csata vette kezdetét, méltó befejezése a két napos horgászatunknak. Mintegy háromnegyed órás küzdelem után egy 13,5 kilós nyurgával pózolhattam a fényképező előtt.

 

Szeretnék köszönetet mondani a tó tulajdonosának a lehetőségért, hogy horgászhattunk ezen a még kitermelés alatt álló, formálódó bányatavon. Biztos vagyok benne, hogy ez a csodálatos környezet, gyönyörű egészséges halállománnyal rendelkező tó sok hasonló élménnyel fogja gazdagítani a jövőben idelátogató horgásztársaim.

Köszönet az L&R csapatnak, - Robinak és Lajosnak, a mindig jó minőségű csaliknak, alapanyagoknak. Ezúttal sem csalódtam termékeikben.

Sporttársi üdvözlettel:

 

GAÁL PÉTER

 

13,50kg. Mondanom sem kell: - L&R CREAM csoki-chilli
szüntelenül fogtuk a szebbnél szebb 6-11 kiló közötti halakat.
17.50 kg új ponty rekord az Ölbői tavak történetében.
L&R CREAM MIX csoki-chilli: 10,50 kg. Nem adta magát könnyen, nagy csata volt.
A halak súlya 6-9 kiló között volt.

vissza